Delírium avagy egy trilógia első része, amelynek senki nem képes megjegyezni a címét

A közvetlen barátaim körében még senki nem hallott róla, de az utóbbi időben valahogy mindig szembejött velem, így ennek, illetve a pozitív kritikáknak köszönhetően úgy döntöttem, hogy én is a kezembe veszem. Azon már meg sem lepődtem, hogy ez is egy trilógia. Ma már azon kell csodálkozni, ha egy könyvnek nincsen folytatása.

Nagy reményekkel álltam neki olvasni, mivel bárhol is került szóba, mindenhol dicsérték, így lehet, kicsit túl nagy elvárással voltam iránta, és ez okozta, hogy aztán nagyot csalódtam. Egyszerűen nem tudtam ráhangolódni a történetre, és csak azért küzdöttem át magam rajta, mert könyvet nem szeretek félbehagyni, és ennek köszönheti az írónő, hogy neki állok majd a folytatásoknak is, de haladjunk sorjában.

„Az ember néha azt hiszi, hogy a múltnak üzenete van számára. Úgy véli, oda kell figyelnie rá, fülelnie kell a suttogására, hátra kell hajolnia, le kell guggolnia, hogy hallja a hangját kiszivárogni a földből, a holt helyekről. Az ember azt hiheti, hogy kaphat valamit a múlttól, vagy megérthet valamit a segítségével. De én tudom az igazságot(...). Tudom, hogy a múlt hátrafelé és lefelé húz; folyton arra ösztönzi az embert, hogy a szelet hallgassa, meg a fák összedörzsölődő ágait, mintha valami titkos beszédet akarna megfejteni, és összerakni a széttört darabokat. Reménytelen vállalkozás.”

A történet:        

Adott Lena, egy nem sokára 18 éves, átlagos lány - és ezt a szürke kisegér mivoltát minden második mondatban az orrunk alá is dörgöli - ha ez nem lenne elég, legjobb barátnője, Hana, természetesen egy gyönyörű, minden szempontból tökéletes tinédzser, (csak, hogy érezzük a kontrasztot). Lena egy olyan világban él, ahol a szerelem betegségnek számít, ezért mindenkit aki betölti a tizennyolcadik életévét kigyógyítanak/kikezelnek belőle. Történetünk elején, főszereplőnk alig várja, hogy átessen a kezelésen és végre olyan élete lehessen amiben semmi probléma nincs, de megismerkedik Alex-szel és minden a feje tetejére áll.

"Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem."

Ha kivesszük a történet alappillérét, vagyis, hogy a szerelem betegség, a történet nem más mint egy marék klisé, amitől az ember csípés nélkül pókemberé változik és megmássza szobája falát. Ezért inkább most az érdekes részre koncentrálok. A mostanában megjelent rengeteg disztópia között, tényleg érdekesnek és különlegesnek találtam ezt az ötletet, nem olvastam még ehhez hasonlót.

„A szív törékeny dolog, ezért kell nagyon vigyázni rá.”

A könyvel a másik nagy problémám a szerelmi szál volt, hisz sok helyen úgy emelték ki, hogy kiemelkedően jó, romantikus regény. Ezt én egyáltalán nem érzékeltem (nagy sajnálatomra, mert egyébként imádom őket). Az egész művön keresztül megfoghatatlan, távolinak tűntek a karakterek, sem Lenát, sem Alexot nem voltam képes megszeretni és ezáltal nem tudtam megélni a kapcsolatukat (pedig szerintem muszáj az olvasónak is részesévé válni egy könyves kapcsolatnak, hiszen akkor tudunk izgulni értük, akkor tudunk együtt érezni velük és akkor akarjuk, hogy boldogan éljenek míg meg nem halnak). Így, az én szempontomból mint romantikus regény megbukott, egészen a végéig, ahol egy pillanatra megérintettek, de sajnos ez nem volt elég.

„Aki felugrik az égbe, nagyot zuhanhat,
De meglehet, hogy repülni fog.”

A szereplők:

Lena: tényleg átlagos lány, sem több sem kevesebb, az írónő jó munkát végzett vele. Sokkal többet is kilehetett volna hozni ebből a karakterből, bár némi fejlődés érzékelhető Alex ráhatására. A történet elején Lena szabályszerető, engedelmes, nem gondolkodó lény, aki elfogadja azt amit elé raknak, míg a végére, megtanul gondolkodni, felismeri világa hazugságait és ki is akar szabadulni belőle.

Alex: Mivel Lena szemén keresztül ismerjük meg, (vagy éppen nem), nem sok derül ki róla. Mint minden ilyen történetnél, vártam, hogy én is beleszeressek, de valahogy nem jött. Viaszfigura maradt, akivel nem érdekel, hogy mi történik. Annyi kiderül a történetből, hogy kitartó, erős személyiséggel rendelkező srác.

A többi karakter: Nagy potenciált láttam még Hanában, de mivel Lena folyamatosan távolodik tőle, nem hogy megismernénk, hanem egyenesen elveszítjük, így túl sok szót nem tudok róla mondani.

Az egyik kedvenc karakterem, Lena unokatesója, Grace volt, aki bár keveset szerepelt a történetben, az írónő még is elérte, hogy megszeressem, hogy közel érezzem magamhoz és számítson nekem, hogy mi történik vele. Mások olyanok voltak, mint statiszták egy filmben, néha felbukkantak amikor szükség volt rájuk, aztán meg eltűntek, amikor teljesítették a feladatukat.

„Minden rendben lesz. Semmitmondó szavak, amiket a semmibe, a hatalmas, sötét ürességbe mond ki az ember, mintha kaparászva próbálnánk megfogni valamit zuhanás közben.”

Összességében:

Nekem nem tetszett a szerelmi szál, a szereplők megalkotottsága elég felszínes, valahogy nem jön át. Viszont a leírások szépek, magukkal ragadók, néhol talán kicsit túl sokak is már. A világ érdekes, nem lerágott csontú. Ami az egészet megdobja, az az utolsó két-három bekezdés, emiatt adok neki még egy esélyt és elolvasom a folytatásait is.

Az alapkoncepció miatt, mindenképpen érdemes elolvasni az első részt.

  

„Szerelem: egyetlen szó, egy leheletfinom dolog, nem élesebb vagy hosszabb egy élnél. Az is: él, penge. Belevág az életed közepébe, mindent kettészel. Előtte és utána. A világ széthullik a két oldalra.”

S szólt a holló: Soha már!

Sziasztok!
Szögezzük le: Poe for president!
Imádom azt a haláli figurát, jobban mondva a munkásságát, ezért is éreztem szükségét, hogy megvegyem ezt a könyvet, hiszen jaj Istenem, jaj Istenem A holló című művének a refrénje a címe! Muszáj volt, hogy belenézzek, éreztem, ahogy hívogat. Persze, reménykedtem, hogy az írónő nem fogja telerakni csillámhollókkal meg hasonló misztikus szivárványos dologgal., de kellemeset csalódtam, bár a végén legszívesebben a falhoz csapkodtam volna a könyvet, de lássuk is:

Kelly Creagh - Nevermore

Műfaj: Misztikus, Thriller, Young Adult

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Oldalak száma: 522

Külső: Fekete és fehér... Vagy rózsaszín.... Szőke és fekete... Ellentétek ellentéte, a vonzás törvénye. Nekem nagyon tetszik, főleg az írott szöveg miatt.

Fülszöveg:

 Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.

Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?

A történet egy tipikus sablonnal kezdődik. Végy egy szőke bombázót, akinek egy tuskó tajparaszt barátja van és az elit körben nyomulnak, mint az iskola urai, aztán adj hozzá egy csipetnyi kitaszítottat a sötét oldalról, egy gót srácot, akinek a külseje nem elég, hogy sötét, mint egy koporsóba zárt fekete lyuk, de még a modora is irritáló és az a tipikus bajkeverő jut róla eszünkbe, majd fűszerezd meg egy csipetnyi piszkálódással, vonzódással, verekedéssel és kész is egy átlagos történet és the end. DE NEM! Na, jó... De, de mégsem, mert itt korán sincs vége, sőt!

“– Csak azért, mert én szeretek az élet napos oldalán élni, élvezem, hogy szőke vagyok és a pompom lányok mezét viselem, nem jelenti azt, hogy ostoba vagyok. Nagyon elegem van már ebből. 

– Csak azért, mert feketét viselek és személyes naplót vezetek, nem jelenti azt, hogy holnap felrobbantom a sulit vagy agyatlan pompom lányokat fogok terrorizálni, ha már itt tartunk.”

Az írónő stílusa az első oldaltól kezdve megteremti a kellő hangulatot és nem tudsz elszabadulni a soroktól, hiszen magával ragadnak és vagy épp Isobel világába, Varenébe vagy épp Poe világába repíti el az olvasót, ahol táncra kélsz vagy a Vörös halállal, vagy éppen te leszel a Trenton piramis tetején.

Aki olvasott már Poe-t, az tudja, hogy az elejétől kezdve borzong az ember, és mi van, ha ezt megspékeljük? Egy 500 oldalon át tartó folyamatos izgalom lesz rajtad úrrá és elkezded rágni a körmeidet. Egyszerűen zseniális, ahogy az írónő a felépített rózsaszín birodalmat fokozatosan bontja le és ad teret a rátelepedő sötétségnek és tébolynak.

“A rémisztő dolgok is lehetnek romantikusak.”

Tehát az alapszituáció: egy pompom lánynak, Isobelnek egy gót sráccal, Varennel kell megírnia az angol dolgozatát, amelynek témáját a fiú választotta ki, amely nem más, mint Edgar Allen Poe munkássága (+1 Varennek... :D ). Persze, alapból az, hogy Isobel és Varen sok időt tölt együtt a dolgozat miatt, nem tesz jót a lány szerelmi életének, ezért a pasija elkezd féltékenykedni és elkezdi megkeseríteni Varen életét, aki szépen higgadtan tűr, amikor néha legszívesebben odamennél és megcsapkodnád egy Háború és békével, hogy hékabéka ugroj már neki! Szerencsére Isobel szeme hamar felnyílik és szakít azzal a tuskóval, ezáltal kezd átalakulni egy tök szimpatikus karakterré, nem pedig az a marionett figura lesz, akit mindenki csak terelget. Végre, kezd magabiztos lenni és kezd lehullni a szeméről a köd. Kezdi észrevenni, hogy amiben eddig élt, az egy színjáték volt, és végre rájön, hogy mik az igazán fontosak, ráébred arra, hogy mi is a szerelem és mi fán terem a kitartó munka és az odaadás. Mindezt még színesebbé teszi, hogy olyan beszólásai vannak annak a csajnak, hogy az kész. Sokszor húztam mosolyra a számat és  néha-néha fel is nevettem kínomba, hogy ez mi?

“ Helló - hallotta, a hangsúlyból szinte érezte, ahogy azt kérdezi: Ó, te együgyü halandó, vajh miért keltettél fel a síromból? “

Ugyebár a másik főhősünk nem más, mint Varen. ( Nem tudom, hogy valakinek szemet szúrt-e az, hogy a Varen névből kijön a Raven, ami a hollót jelenti....? ) A titokzatos, sötét srác, akinek a puszta jelenlététől is megborzongunk, majd mosolygunk a szócsatákon, amelyeket Isobellel vívnak. Határozott jellem, aki legalább olyan különleges, mint Poe halála. Okos, tehetséges és az a tipikus tiltott gyümölcs, akibe úgy beleharapnál, hogy megtudd milyen is ő valójában. Ezt próbálja Isobel is elérni, ami sok akadályt állít elé. A kérdés: Vajon sikerül-e Isobelnek átugrania ezeket és ledönteni a falakat, hogy elérje a fiú lelkét? Ami mondjuk zavart, hogy nem sok “vonzásos” jelenet volt, de a vége felé kialakult és szikrát csiholtak, amely folyamatosan belobbant, majd sutty el is aludt, ahogy az írónő... Jó, ezt majd a végén.

“– Mit jelent az, hogy agyafúrt? 

– Agyafúrt – ismételte a fiú, miközben írt. – Ez egy melléknév, és olyan emberekre használják, akik ragyogó szellemi képességekkel rendelkeznek. Például olyanokra, akik ha már egy könyvesboltban vannak, eszükbe jut, hogy felálljanak és keressenek egy valódi szótárt, ahelyett, hogy milliónyi kérdést tennének föl.”

“ - Ugye, nem engem figyeltél?

A fiú csak hosszabb szünet után válaszolt.

- Én inkább úgy mondanám, megfigyeltelek. Sokkal kevésbé hangzik perverzül.”

Persze, a két fő karakter mellett megjelennek mellékszereplők, akik talán ugyanolyan fontosak. Ilyen a szószátyár, new yorki lány, Gwen, aki a tökéletes barátnő mintaképét hozza, aki nem ismer lehetetlent és még a szarból is felállítja Isobelt, hogy ne adja fel, vagy éppen Isobel öccse, Danny. A tipikus városi gyerek, akinek mindene a számítógép és a zombis játékok, de a kapcsolatukat az igazi szájkarate jellemzi.

 "- Nagyon szépet álmodtam - motyogta Danny, majd Isobel hallotta, ahogy újra a fal felé fordul. - Egyedüli gyerek voltam.

- Akkor aludj vissza!”

Fontos karakter még, az apuka. Bezony. Nem történet a történet féltő apuka nélkül, de annak kifejezetten örültem, hogy az írónő az apa-lánya kapcsolatra is nagy hangsúlyt fektet és nem hanyagolja el. Szerethető figura, aki olyan, mint egy kannibál, akitől épp most szaladt el a friss hús, és emiatt bármit képes érte megtenni.

Ki ne hagyjuk Reynolds figuráját. Nem sokat tudunk róla és eléggé egy idegesítő alak, akit én bezártam volna egy lámpásba és beolvasztattam volna valahogy, csak ne kerüljön elő többet, de nem... Mindig megjelent és bajt kevert! A tipikus kétszínű aljadék, aki amúgy nagyon bölcs...

“– Elviselhetetlen kínt az okoz, ha azok után sóvárgunk, akiket szerettünk, és valaha a miénk voltak, de már soha nem ölelhetjük át őket – folytatta Reynolds. – Ez az elképzelhető legszörnyűbb fájdalom.”

Persze azt meg kell említenünk, hogy az írónő, biztos sokszor látta az Eredetet, mert néha még nekem is zűrös maradt egy-egy rész és többször átolvostam, hogy most mi is történt és miért és Úristen és hogyan és jaj, de úgy érzem, ezek az apró, kimaradt sötét lyukak még inkább felspanolnak minket, hogy vajon mi lesz a következő lépés, mi fog történni. Nagyon jól bánik a szálakkal és az eseményekkel, mint mondtam, DE én úgy megcsapkodnám! Hogy lehet így befejezni egy könyvet? Hogyan?! Ahogy összecsuktuk a könyvet az úgy agyoncsapta az egészet, mintha összenyomtunk volna egy apró legyet. Szörnyű! Szóval remélem, hogy minél előbb a kezembe foghatom a második részét! Így nem lehet vége!

Összegezve: Ez egy nagyon jó és eredeti történet, amellyel nem csak jót borzonghatsz és szórakozhatsz, de még művelődhetsz is, hiszen sok hasznos információt, illetve sok idézetet tartalmaz a sztori. Tanúlságos, hiszen a karakterfejlődés folyamatosan jelen van. Sokaknak ajánlom, bár inkább a 16-tól fentebb korosztálynak, mert a fiatalabbaknak lehet érthetetlen lesz pár rész.

Megjegyzés: Amit én még a kötet végére odaírnék, tuti ez a Poe idézet lett volna:

“ Holt remények... Fáj az élet... Éjbe vész a fénysugár... Kár ma élni, kár ma már...”

A Szent Johanna Gimi

Író: Leiner Laura
Cím: A Szent Johanna Gimnázium
Műfaj: Romantikus
Kiadó: Ciceró Könyvkiadó
Oldalak száma: Sok
Külső: A sorozat könyvei egységesek, tükrözik a könyv hangulatát, mást nem is nagyon tudok rá mondani. Nekem nincs problémám vele.

 

Az SZJG-ről rengeteget hallottam mielőtt elkezdtem olvasni, és először egy Gossip girl/Bad girl utánzatnak gondoltam, és nem volt az az isten, hogy én elolvassam ezt a sorozatot. Én nem állok be a sorba kérem, maradok a kis klasszikusaimnál, meg az egyébként senki által nem ismert könyveimnél, hagyjanak békén az újabb tini őrülettel…

Aztán addig-addig motoszkált bennem ez a dolog, hogy végül rávettem magam az elolvasására, gondoltam max. ott hagyom ötven oldal után, de legalább elmondhatom, hogy megpróbálkoztam vele (így tettem a Szürke ötven árnyalatával is – száz oldal után ott hagytam, hogy ennél gyorsabb szellemi leépülést még nem tapasztaltam magamnál, pedig szeretem az ilyen ponyvaregényeket), ám tévedtem.

Kifejezetten tetszett, sőt, a két társam most hangosan üvöltözne ha tehetné, hogy amíg olvastam folyamatosan az áradozásaimat kellett hallgatniuk a történettel kapcsolatban.  (Innen üzenem, hogy azóta se bánok semmit!!!)

„Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.”

A történet: A történet középpontjában, Renáta áll, aki a suli kezdés előtt édesanyjától kap egy naplót, mert „szerinte minden tinédzser lánynak szüksége van egy naplóra, amelyben leírhat mindent”, ha már a szüleinek nem számol be mindenről, annak ellenére, hogy Reni nevelését extra komolyan veszik  és kötelessége legalább nagyvonalakban elmondania a nap történéseit. 

Reni szellemiségét nem cáfolva meg, szót fogad az anyukájának és komolyan leír mindent… vagyis majdnem mindent.

Főszereplőnk életének 99%-ban a Szent Johanna Alapítványi Gimnázium áll, amely keveréke az amerikai és a magyar típusú iskoláknak és olyan hely, ahova mindannyian szívesen járnánk. Nem azért, mert annyira szeretünk iskolába járni (vagyis kész őrültek vagyunk), hanem azért mert annyira jó hely. Laura megteremtette álmaink középiskoláját. A tökéletes osztályt, a tökéletes programokat, a megfelelő tanárokat stb.            

A sorozatban olvashatjuk ahogy Renáta felnő, megküzd a tinédzserkor apró-cseprő vagy épp apokalipszisnek tűnő problémáival és eközben végig szurkolunk, hogy ne legyen annyira szerencsétlen és verje fejbe Cortezt. Egy lapáttal. Kétszer.

A szereplők: Rentai Renáta: A főszereplőnk és ha csak annyival jellemezném, hogy ő az igazi, megtestesült szürke kisegér, akkor mindenki tudni fogja, hogy mire gondolok. Reninek nem voltak eddig barátai, csúfolták stb. de amikor bekerül a Szent Johannába, hirtelen minden megváltozik.

 Bár nem lesz menő és nem lesz rengeteg barátja, azért megtalálja a megfelelő embereket maga mellé, sőt, még profitál is, eddigi könyvimádatából (hajrá könyvmolyok!!). Természetesen arról álmodik, hogy az iskola egyik legmenőbb fiúja beleszeret és egy csapásra megváltozik az élete.

A történet elején Reni tesze-tosza, önálló véleménye ha van is, nem meri felvállalni, és bár nem ő megy keresztül a legnagyobb jellemváltozáson, elmondható, hogy a sorozat végére, egész normális karakter lett. Véleményét kimeri mondani, nagyjából leküzdi a koplexusait, és bár még mindig sokszor bizonytalan, megtanulja, hogy kihez forduljon ilyen esetekben.

Antalai-Kelemen Ádám, Cortez: Cortez karaktere a tinilányok álma, és ennyi. Komolyan. Nem több, nem kevesebb. Olyan srác akiért mindannyian ölni tudnánk. A történet során, főleg vége felé sokszor éreztem azt, hogy talán egy kicsit túllőtt a célon az írónő és már szinte túl tökéletesre is sikeredet férfi főszereplőnk. Az egyik részben, Reni meg is említi, hogy „Cortez vagy szép leszel vagy okos, de ez így már pofátlanság!” teljesen igaza volt. A karakterfejlődés kimarad, hiszen Reni szemszögéből Cortez nem megváltozik, hanem egyszerűen csak megismerjük.

Szatmáry Kinga: Azért szeretném őt kiemelni, mert tökéletes példa a megfelelő karakterfejlődésre. A történet elején Kinga egy egyszerű törtető, nagy intelligenciával. Gonosz, nagyszájú, és beképzelt. Viszont ahogy haladunk előre az időben, úgy ismerjük meg a másik oldalát is. Azt a személyt, akinek fontosak a barátai, aki tud szeretni, aki a határozottságát és törtetését képes a jó célért feláldozni.

Reni szülei: Muszáj vagyok őket is megemlíteni, mert egyszerűen nem vagyok képes magamban tartani a véleményem róluk. Ki a fene neveli könyvekből a gyerekét? Most komolyan! S-E-N-K-I. Szerintem akinek szakkönyvek kellenek ahhoz, hogy gyerekét normális úton tartsa és a társadalom oszlopos tagjává tegye, már régen rossz. Vegyen inkább kutyát, de ne szüljön gyereket. Mindamellett Reni szülei jó fejek, kedvesek és mindent megtesznek a lányukért, én is szívesen befogadnám őket. Csak a könyveiket hagyják a bejárati ajtó előtt tüzelőnek.

A többi szereplőt nem ismerjük meg annyira, vagy annyira kivannak hegyezve bizonyos jellemszerűségre, hogy nincs értelme elemezni őket. Mellékszereplők, akik azért vannak ott, hogy feldobják a történetet.

Megfogalmazásában, írásában, néhol akadnak problémák, de eltekinthetünk tőle, hogy ha végig figyelembe vesszük, hogy ez egy 13-14 éves korosztálynak íródott sorozat, ráadásul az írónő nem vét nagyon nagy hibákat. Imitt-amott azért belenyúlhatott volna a lektor.

Ezek után még is, miért mondom azt, hogy ez a történet jó? Egyrészről szerintem ez egy jelenség, ismerni kell ahhoz, hogy megértsük a felhajtást körülötte, másrészről van benne egy nagy adag humor, amely engem is képes volt megnevetetni (nem vagyok mogorva vagy ilyesmi, egyszerűen már rászoktam arra, hogy magamban reagáljak a történésekre, hiszen sokszor olvasok emberek között és emiatt nem szerencsés ha hangosan felnevetek egy-egy poénon, de ez a könyv elérte ezt nálam).

Miért olvasd el? Hát… Erre nincs megfelelő indokom. Olvasd el ha nevetni szeretnél, vagy egyszerűen csak kikapcsolódni, hiszen az egyébként is takarékra tett agyad, örülni fog egy ilyen habkönnyű történetnek.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Laura könyvében némi mondanivaló is megbújik, ha képesek vagyunk a sorok között olvasni. Az írónő kiáll minden ember mellett, felszólal a rasszizmus ellen, illetve valamelyest arra is nevel, hogy ne féljünk az orvosoktól. Ha baj van, el kell menni, szóval itt-ott megpróbál példát mutatni, amely szerintem nagyon fontos a mai gyerekeknek, hiszen minden nap tapasztalhatjuk a bőrünkön, hogy ma már nem túl sok jó példa van. Vagy is van, de sajnos nem találják meg őket.

Összességében: Ajánlom én mindenkinek, de főleg a fiatalabb korosztálynak, én nagyon élveztem és csak ajánlani tudom.

„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat.

Óda minden perverz- szociopata- önvagdosó- depigép- hisztikirálynőhöz

(FIGYELEM! A téma és a megfogalmazás sokaknál kicsaphatja a biztosítékot, de ezzel szemben nagyon határozott és elvetemült vagyok, mindezek ellenére szívesen elolvasom az ellenvéleményeteket, feltéve, ha az nem alpári!)

Távozz tőlem Sátán!

Sziasztok!

Nos, igen, már elég régen jelentkeztem, de elvégeztem egy kurzust gyorsan. A házunkat megszállta a gonosz, hangok jöttek a pincéből, mindenhol legyek zizegtek, vagy mit csinálnak a legyek, büdös volt, az izzók kiégtek pár pillanat alatt ( a Baumax örült nekünk, mi támogatjuk az ipart ), ördögöt űztünk, tehát semmi extra nem történt. De, ha mégis le kellene írnom pár szóban, hogy hogyan telt ez a kis idő, úgy fogalmaznám meg, hogy:

Távozz tőlem Sátán!

Főszereplők:Eric Bana, Edgar Ramirez, Joel McHale, Olivia Munn

Megjelenés éve: 2014.

Műfaja: thriller-horror ( én még a drámák közé is besorolnám)

Hossza: 118 perc

A bűn éjszakája

Főszereplők: Lena Headey, Ethan Hawke, Rhys Wakefield, Edwin Hodge
Megjelenés éve: 2013
Műfaja: thriller
Film hossza: 85 perc

Időtlen szerelem trilógia és film

Sziasztok! Mint látjátok, megint én vagyok lemaradva valamivel, ezért két egymáshoz is kötődő dolgot hoztam nektek.

Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiáját valamint A film kritikáját, hiszen hamarosan kész lesz a második rész is, így gondolom újra aktuálissá teszem ezt a gyönyörűséget!

Kezdjünk is hozzá:

“ Mindannyian láthattunk már olyat, hogy egy csésze leesik az asztalról, és darabokra törik, de azt soha nem fogjuk látni, ahogy egy csésze ismét összeáll darabjaiból, és visszaugrik az asztalra. A rendezetlenségnek vagy entrópiának ezen növekedése különbözteti meg a múltat a jövőtől, és kölcsönös ilyen módon irányt az időnek.”

Író: Kerstin Gier

Cím: Időtlen szerelem - Rubinvörös / Liebe geht durch alle Zeiten, Rubinrot /

Műfaj: Romantikus, misztikus

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Oldalak száma: 336

Külső: Nem sok különbség volt az eredeti és a magyar borító között, habár Németországban már a filmes borítóval értékesítik. Szerintem eszméletlen jó a borítón látható kompozíció, hiszen kapunk egy alap hangulatot tőle, gondolok itt a rózsaszín ködös érzésre, a tömény, édes vattacukorra, de a két alak árulkodik nekünk arról is, hogy nem minden lesz olyan gördülékeny romancicusos, mint ahogy azt elképzeljük.

Fülszöveg: Mitévők legyünk, ha egyszerre a múltban találjuk magunkat, és csak annyit tudunk, hogy az üküküküküknagyapánk lovát Kövér Anninak hívták? Úgy van: megőrizzük a hidegvérünket. Legalábbis ezt próbálja tenni Gwendolyn, amikor kiderül: nem elég, hogy ő örökölte a családban az időutazásért felelős gént, de ráadásul az a feladat is neki jutott, hogy rendbe szedje a múltat. És mindennek a tetejébe épp ezt az arrogáns Gideont kapja útitársul! Az össze nem illő páros kénytelen-kelletlen beleveti magát a nem éppen hétköznapi kalandokba. Gwendolyn hamarosan megtapasztalja, hogy az ellentétek alighanem tényleg vonzzák egymást, és ez régen sem volt másképp. És, hogy már a múltban sem úgy mennek a dolgok, mint egykoron.